2011. október 11.
Húúú, nem is tudom, hol kezdjem. Ott, hogy a magyar egészségügy helyzete kétségbeejtő? Hogy egyszerűen nincs orvos, és emiatt fél napokat kell várni egy 10 perces vizsgálatra?
Szóval, ma reggel 6.45-kor jelentkeztem az NST-re, 2. sorszámmal. Persze, hogy a bennfentes kismamák soron kívül beelőztek, végül is csak 35 percet kellett várnom az NST-re. Utána további várakozás az orvosra, aki kiértékeli a leletet, mert amíg az orvos nem látta, addig a kezembe sem adják az eredményt. (Csak megjegyzem, hogy szerintem ez a gyakorlat ellenkezik az egészségügyi törvényben rögzített önrendelkezési joggal.)
Várunk-várunk, halványan azért él a remény, hogy a 8 órakor kezdődő osztályos vizit előtt le tud szaladni az orvos pár leletet értékelni. De nem így történik. A húgyhólyag egyre jobban feszül, elmenjek-e a mosdóba vagy sem? Mert ha elhagyom az ambulanciát, biztos, hogy egyből betoppan az orvos. Végül győz a természet, irány a mellékhelyiség. A műveletet lezavarom másfél perc alatt, ami nagy szó, mert a nagy pocakos kismamák egyszerűen csak bepréselődni tudnak a szűk vécéajtó-nyíláson. (Mint később megtudom a profi kismamáktól, a mozgássérült mosdó pont megfelelő méretben...)
Mire visszaérek az ambulanciára, természetesen elfoglalják a helyemet, úgyhogy állva folytatódik a maratoni várakozás. Orvos továbbra sincs az osztályon.
8.48-kor kiszól egy nővér, hogy az én orvosom éppen műt, úgyhogy aki rá vár, annak még sokáig kell várakoznia, vagy esetleg jön majd egy másik doki, az értékeli a leletét. Szuper hír!!! A lényegen nem változtat, mert a lelet és a kiskönyv bent van az orvosi asztalon, elmenni előbb úgy sem lehet.
A nővér infója tévesnek vagy elterelő műveletnek bizonyult, mert kb. 10 perc múlva megjelenik az orvosom a folyóson, és szép sorban behívja a betegeit. Minél nagyobb a pocak, annál előbb bejutsz.
A dokival pár perc alatt megbeszélünk mindent, és búcsúzóul elküld még ultrahangra, megkér, hogy húzzak csak szépen sorszámot oda is. És igen, 9.20-ra már óriási tömeg gyűlt össze az UH-ra. Újból várok.
Az UH nem halad, 10.40-ig nem hívnak be senkit. Kezdek izgulni, hogy mi legyen, mert 10.30 körül kellett volna beadnom az inzulint, aztán ennem. Nálam meg sem injekció, sem étel... Nem baj, biztatom magam, szőlőcukor mindig lapul a táskámban, majd figyelek a hypoglükémia első jeleire.
És akkor beindul az UH... Mint kiderül, az orvos műtött egyet közben, ezért állt a sor több, mint egy órát. És hogy a lemaradást behozza, a doktor rohamtempóban készíti az UH felvételeket.
Amikor behívnak, a nővér erélyes hangon kérdőre von, hogy a 38. héten ugyan miért kell engem ultrahangozni. Szerencsémre, a kezelőorvom volt beosztva ultrahangozni, így elég volt csak annyit mondanom, hogy a doktor úr kérte. A vizsgálat pár perc alatt befejeződik, és én 11 órakor örömmel hagyom el a kórházat.
Csíkos Carnaroli
