Ebben a kórteremben két másik frissen szült anya és a gyermeke volt velem, ők két nappal előttem szültek. Két napot voltunk együtt, azalatt egyikük sem szólt egy szót sem, még a köszönésemet sem viszonozták. Eléggé furcsa volt.
Bendegúz olyan kis csöpp volt, csak nézett a nagy sötét szemével, és amikor felvettem, úgy kapaszkodott belém. Befektettem magam mellé az ágyba, és a mellemre tettem, hogy anyatejhez jusson. A várandósság alatt minden kezem ügyébe került irodalmat elolvastam a szoptatásról és a jelentőségéről, így 1000 %-os lelkesedéssel álltam neki. Tudtam, Bendegúznak hátra kell vetnie a fejét, a száját olyan nagyra kitátania, mint amikor ásít, szinte az egész bimbóudvart be kell kapnia a szájába, teljesen egymással szembe kell fordulnunk stb. Mégsem nagyon ment, olyan erőtlennek, álmosnak, vaksinak tűnt. Azért másfél-két óránként rendületlenül szoptattam, büfiztettem. A köztes időt Bendegúz szépen átaludta, szavát alig lehetett hallani, míg a többi baba egyfolytában ordított.
A kórteremben éjszakára sem lehetett lekapcsolni a villanyt, és ekkor tudatosult bennem, hogy a szoptatás-büfiztetés játszma éjszaka is ugyanúgy megy, mint nappal. Párszor előfordult, hogy 5-10 percre elbóbiskoltam Bendegúz mellett a szoptatás közben, de ez volt a harmadik éjszakám a kórházban, melyet szinte teljes egészében ébren töltöttem.
A szülés utáni napon megrohantak a rokonok, olyan egyébként kedves és szeretett rokonaim is, akikre egyáltalán nem számítottam. Nem voltam felkészülve erre, iszonyú fáradt voltam, a legközelebbi családtagokon kívül senkit nem kívántam látni. Elég kínos volt, ahogyan visszautasítottam a sült libamájat, madártejet, rostos üdítőket. A műtét miatt rostos és zsíros ételt nem ehettem, a cukordiéta meg maradt… Amúgy szülét követően pár órával már elkezdett drasztikusan zuhanni a vércukrom, túl sok volt az inzulin. Három óránként tömtem magamba a csokit és a kekszet, hiába csökkentettem fokozatosan az inzulin adagokat. Ettől még gyengébbnek és erőtlenebbnek éreztem magam.
Bendegúz gyakorlatilag egész nap aludt, néha nyitotta ki a szemét, ekkor rögtön mellre tettem, hogy a szopizásával beindítsa a tejtermelést. Persze kettőt-hármat cummantott, és egyből elaludt a cicimen. Gondoltam, ennyitől tele is van a kis pocakja, majd jelzi, ha éhes lesz. Éjjel-nappal az ágyban volt velem, csak akkor tettem bele a bölcsőbe, ha a mosdóba mentem. Szerettem volna, ha biztonságban érzi magát mellettem, hiszen szemmel láthatóan nagyon zavarta az állandó lámpafény, összehúzta magát, gömbölyödött, mintha még a pocakban lenne. Egyáltalán nem sírt, néha hallatott egy-egy hangot, de nagyon nyugodt volt. Irigykedtek is többen az anyukák közül, mert sokaknál a cumin keresztül is hallatszott a baba sírása. Bendegúz is megkapta az első oltását, meg sem nyikkant, amikor beadták neki. A másik két baba persze üvöltött, roppant büszke voltam, hogy Bendegúz ennyire nyugodt, csendes, kiegyensúlyozott.
