A sok-sok szteroidtól nem volt menzeszem, közölték is velem a kórházban, hogy akár 10 hónapra is kimaradhat a vérzés. Beszéltem olyan beteggel a kórházban, akinek egy-egy szteroidos kúra után évekig kimaradt a vérzése. Úgyhogy lőttek annak a tervünknek, hogy a testvérek között nem lesz nagy korkülönbség. Beletörődtem, hiszen így is alig bírtam a fizikai terhelést, őszintén szólva még könnyebb is volt úgy, hogy a 2012 decemberi futás közbeni derék-megroppanás óta nem volt vérzésem.
A műtét 2013. március elején volt, utána pár nappal jelentkezett is vérzés. Megörültem, hogy lám-lám, a természet és a szervezetem teszi a dolgát, és ahogy a helyére került a gerincvelő idege, a hormonháztartás is normalizálódik. Aztán gyanúsan erősődő lett a vérzés, óránként több betétet ÉS tampont kellett cserélnem. Közepesen erős görcsök kísérték, és már nagyon sokáig elhúzódott, elegem volt belőle. Annyi vért veszítettem, hogy éreztem, hogy legyengültem egy kicsit. Míg egy bevásárlás alkalmával olyan erősen kezdtem görcsölni, hogy megkértem a férjemet, vigyen haza, mert rosszul vagyok a fájdalomtól. Aztán otthon derült ki, hogy valószínűleg éppen egy spontán vetélésen vagyok túl.
Még ennek is “örültem”, mert annyi sok, komoly gyógyszert kellett szednem, injekciót adnom magamnak, hogy egyértelmű volt, hogy azok nem összeegyeztethetők az élettel. Valahogy le sem esett nekem - sőt, csak most, a poszt írásakor tudatosult bennem -, hogy már a műtét előtt volt peteérésem a sok szteroid ellenére. Nem foglalkoztam sokat a dologgal, éppen elég volt akkoriban túlélnem minden napot: tornáztam a kevés szabadidőmben, igyekeztem gyógyulni, mert a mozgásom még mindig nagyon korlátozott volt.
2013 májusában aztán eljutottam Siófokra a diabetológusomhoz, ahol a Victoza injekciós kezelésbe kezdtünk. Ennek a mellékhatása a hozzászokási pár hétben az émelygés, hányinger, hányás, hasmenés, fogyás. No, nekem minden bejött, tisztes rosszullétek gyötörtek. Ráadásul a fogínyem is be volt gyulladva hetek óta, alig ettem szilárdat. A fogyásnak örültem, mert a szteroidos időszak alatt kb. 10 kg-ot híztam, és ismét a várandós ruháimat kellett hordanom, mert más egész egyszerűen nem jött rám. Egy rég látott ismerős még meg is jegyezte, hogy: "Jé, csak nem megint babát vársz?". Az arcomra fagyott a viszontlátás mosolya: "Nem, csak szimplán kövér vagyok."
Már az áldott jó férjem is "zaklatott", hogy elég furcsa a meghízott hasam, de nekem még ekkor sem esett le semmi. 2013 júniusa volt ekkor, három hónapja nem volt menzeszem, és teljesen normálisnak véltem a műtét és a gyógyszerek miatt.
