2011. július 4.
Egyszerűen annyira elegem lett abból, hogy mindenki megjegyzéseket tesz a hasam méretére, hogy ki kell öntenem a lelkemet a blogon.
Igen, egyre jobban nő a pocakom, nem tudok mit tenni ellene, a természet végzi a dolgát. A családtagoktól, barátoktól eddig csak biztatást kaptam, azonban az alkalmi ismerősök és az idegenek szünet nélkül teszik a megjegyzéseket.
Azzal kezdődött, hogy egy hónapja becsöngetett az éves egyházi adót szedő néni hozzánk. Évente egyszer találkozom vele, örömmel állapította meg, hogy bővül a család. Miután közöltem, hogy hányadik hétben vagyok, epésen megjegyezte, hogy "Ahhoz képest elég vastag ám!" - annyira jól esett!!! Próbáltam védekezni, hogy alapban sem vagyok nádszál karcsú, de nem segített, lenéző tekintetével visszavonhatatlanul besorolt a magát elhagyó, szétfolyó kismamák táborába.
Aztán múlt héten 20 perc leforgása alatt két alkalmi ismerős is megállapította - mi több, nyíltan a szemembe mondta -, hogy öt hónaposan óriási a hasam. Az egyik még pimaszul meg is kérdezte, hogy mennyit híztam eddig! Azon túl, hogy semmi köze hozzá, én ezt szándékos provokációnak és nyílt szemtelenségnek vettem. A hab a tortán az volt, hogy közölte, hogy elég öreg vagyok az első a gyerekhez, de hát a mai fiatalok inkább élik a világukat. A nőt egyébként akkor láttam életemben először.
És ami ma feltette az i-re a pontot: a reumatológián az asszisztens szintén közölte, hogy a 23. héthez képest nagyon nagy a hasam. Kész, elég volt, nem bírom!!! Nem lehet mindenki (jobban mondva: én nem vagyok) Rubint Réka, diétázó-fitnesz edzést tartó-sportos-egészséges kismama.
Azt hiszem, ennyivel túl is lépek a kritikákon, és megpróbálom a várandósság szépségeit megélni önvád és lelkiismeret-furdalás nélkül.
... Hol is az a bánatűző csoki jégkrém?
Csíkos Carnaroli
