Egy ínyenc kismama naplójából

2011. május 31.

Az elmúlt másfél hétben minden gondolatom a babakocsi körül forgott. Először is szilárdan eltökéltem magamban, hogy semmi esetre sem fog megtetszeni a luxus kategóriás 200.000 Ft-os babakocsi, erős leszek, és ellenállok a fogyasztói társadalom minden ez irányú kísértésének.

Aztán elmentünk a férjemmel a Brendon áruházba, és rá kellett döbbennünk, hogy a babkocsik világának a megismeréséhez több napos tanfolyamra van szükségünk. Sport, multi-, két-, háromfunkciós, Travel System babakocsi, hordozó, ISOFIX rögzítő... csak úgy kapkodtam a fejem, azt sem tudtam, melyik kifejezés mit jelent. De a bolti eladó természetesen úgy vélte, hogy az éppen csak gömbölyödő pocakommal profi vagyok a témában (tömören: nem volt túl segítőkész).

Majd rászántam egy délutánt, és összehasonlító elemzést végeztem, hogy melyik babakocsi mit tud, mit nem, melyik mitől válik azzá, ami a neve. És kezdtem ráérezni az ízére. Meg persze arra is rájöttem, hogy nekem FELTÉTLENÜL az extra könnyű, kis helyen elférő, bolygósítható kerekű, két irányba tolható, az autós üléssel és a mózeskosárral is kompatibilis, strapabíró babakocsira van szükségem (tömören: ez a +180.000 Ft-os kategória).

És ha nem akarom napi ötször ki-be kötözni a babaülést, akkor a potom 32.000 Ft-os rögzítőtalpat is érdemes megvenni az autóba. Meg szúnyoghálót a babakocsiba, meg fix mózeskosár rögzítőt. Szóval ez úgy magában 200.000 Ft feletti összeget jelent.

Talán még nem említettem, kisfiút várunk. Az unokatesóm felajánlotta, hogy odaadja a full pink babakocsiját, mivel ők már nem terveznek több gyermeket. És talán a sors keze, de a babakocsijuk pont azon márka azon típusa, melyet a férjemmel mi is kinéztünk.

Úgyhogy hamarosan elhozzuk a rózsaszín babakocsit, a rózsaszín babahordozót és a rózsaszín mózeskosarat, és keresünk egy kárpitost, aki készít rá új huzatot. Őszig még van időnk, csak összejön! A Brendon áruház ugyanis erősen védi a piaci érdekeit, és csak akkor ad el borsos áron külön huzatot, ha előbb megveszem a babakocsit, és a jótállási időn belül szeretném megvásárolni hozzá a második huzatot. 

Csíkos Carnaroli   

2011. május 27.

Egész egyszerűen alig van időm.

A rendkívül szigorú diéta miatt szinte naponta kell főznöm, és az alapanyagok beszerzése sem a sarki kis boltban történik. Naponta hatszor kell ennem három órás időközönként, szigorúan meghatározott időpontban. Próbáltam kicsit "csalni", ide-oda tologatni az étkezéseket, de nem nagyon lehet. A napi 4 inzulin injekció miatt a szervezetem kezdi óramű pontossággal követelni az étkezést. Ha nem eszem időben, egyszerűen rosszul leszek (hipoglikémiás sokk), ami nagyon káros a babára és rám nézve is. 

Oké, ha nem otthon vagyok, cipelem magammal az ennivalót. Meg az inzulint, a sterilizáló sprét. Mindezt hűtőtáskában. De naponta háromszor az evés előtt 20 perccel kell beadnom az inzulint, azaz nem az étkezés idejére, hanem előtte 20-30 perccel kell haza érkeznem, vagy egy olyan helyre, ahol viszonylagos tisztaság mellett tudom beadni magamnak az injekciót.

Szóval kicsit kimerítő az állandó étkezési mizéria. De már rájöttem, hogy a pontosság (az időre, az élelmiszerfajtára és grammra kimért szénhidrát mennyiségre vonatkozóan) a záloga a baba egészségének. Mert eddig minden rendben, hetente megyek a siófoki kórházba a diabetológiára ellenőrzésre.

Emellett a rendszeres nőgyógyászati és szülészeti ellenőrzések, találkozó a védőnővel, a fizetős vizsgálatok (erről majd külön, bővebben). Közben próbálok dolgozgatni, még szerencse, hogy a határidők nem szorítanak annyira.

Meg nekikezdtünk a férjemmel a szükséges babaholmik listájának az összeállításának elsősorban azzal a céllal, hogy mekkora összeget kell valahogyan tartalékolnunk. Már most látszik, hogy horror összeg fog kikerekedni, pedig csak a legszükségesebbeket akarjuk beszerezni.

Szóval, ezért nincsen időm senkire és semmire. Délután még mindig nagyon-nagyon álmos vagyok, néha el is szundítok itthon. De emellett este 8-kor már ágyba vágyom.

Pedig elhatároztam, hogy már most elkezdem a kommunikációt a babával: esténként ugyanazt a dalt énekelem majd hangosan, hogy szokja, és ez a születése után is segíthet az altatásban. Hogy naponta énekelek és közben táncikálok, hogy fejlődjék a kis idegrendszere. A szakirodalom szerint ugyanis ezek a leghatékonyabb kommunikációs módok a babával, a beszédemet és énekelem érzékeli legjobban (szokja csak az anyja hangját!), valamint az egyensúly érzékelő szervei fejlődnek ki leghamarabb az érzékszervei közül. A mozgás, hely- és helyzetváltoztatás érzékelése már korán megkezdődik a pocakban, fejleszti a baba idegi pályáit.

Szóval elhatároztam, hogy ezeket a zenés-táncos jeleneteket naponta végrehajtom. De még egyszer sem volt rá időm vagy energiám!!! Csak bezuhanok az ágyba, pedig semmi érdemlegeset nem teszek napközben. Már arra is büszke vagyok, ha felporszívózom, vagy kisikálom a kádat! Rossz, lusta, kényelmes kismama vagyok, lehet, hogy ilyen anya is leszek.

Meg aztán állandóan éhes vagyok. Nem tehetek róla, reggeli után másfél órával már hangosan korog a gyomrom. Meg ebéd után is. Pedig naponta hatszor eszem! Agyrém!

És elkezdett növekedni a pocakom, a bőröm meg állandóan viszket (a hormonok bőrszárazságot okoznak, nem mintha az enyém nem lenne alapból extra száraz és érzékeny), tegnap is 2 perc alatt véresre vakartam a combom. Na, ha lesz erőm, ma keresek jó kis krémet a pocakra, lábra, mellre. Biztosan ez is a "baba-business" részeként őrült drága lesz. Pedig képzelhetitek, hogy egy hatalmas pocakra-fenékre elmegy egyszerre fél tubus krém. Igen, a "baba-business" is megérne egy külön posztot, miként az esküvő-business is.

2011. április 16.

Tudom, hogy nagyon régen írtam a blogra, de semmi érdekes vagy említésre méltó esemény nem történt egészen a mai napig. Túl vagyok 2 vérvételen, az elsőnél hét, a másodiknál hat ampulla vért vettek le. Kicsit most felvágok ezzel, mert éhgyomorral kellett a vért leadni, és ez egy émelygős-hányingeres cukorbeteg kismamának igazi kihívás!

Hála Istennek, szinte minden vizsgálat jó eredményt hozott. Ami nem jó, hogy vérszegény lettem, vasat kell szednem, valamint a kalcium szintem is elég alacsony. Pedig cukorbetegként elég sok húst és sajtot eszem, úgy hiszem.

A toxoplazma vizsgálat eredménye negatív lett, azaz nem rendelkezem védettséggel a macskák által hordozott súlyos fertőzéssel szemben. Ezt majd a várandósság ideje alatt rendszeresen ellenőrzik, mert ha kell, a későbbiekben gyógyszerrel kezelik, hogy a baba ne legyen beteg. Ez a fertőzés egészen súlyos magzati károsodásokat okozhat, vigyázni kell vele. A gond az, hogy Tóbiás macskánk, az utca nőfaló gladiátora még semmilyen oltást nem kapott. Hajléktalanként tengette az életét egy pizzéria környékén, onnan fogadtuk be. Eddig csak egy alkalommal tudtam elvinni állatorvoshoz, de mivel akkor annyira összeverte egy rivális kandúr, semmilyen oltást nem kaphatott. Most meg én nem nyúlhatok hozzá még egy jó darabig...

Szóval, a mai nap eseménye, hogy végre sorra kerültem a nőgyógyásznál. Ultrahangos vizsgálatot is végzett, a baba szívhangja rendben van. Az ülőmagassága (a fejtetőtől a farig) 53 mm, a koponya átmérője a két halánték között 19 mm. Ezek alapján viszont az orvos módosította a várandósság idejét, nem a 10. hétben vagyok, hanem a 11-12. hétben. (A baba a március 21-i ultrahangon még csak 9 mm volt, azaz 3,5 hét alatt 44 mm-t nőtt!)

Erre tekintettel a doki elő is jegyzett csütörtökre a 12. heti "nagy vizsgálatokra", ekkor kell ugyanis a Down-kór szűrésének, a velőcső záródási rendellenességeknek az első vizsgálati lépését is elvégezni. Elküldött a kórház diabetológiai szakrendelésére is, remélem, nem akarnak befektetni! Elolvastam ugyanis egy szakkönyvet a terhesség alatti cukorbetegségről, és az abban írt protokoll szerint általában 3-7 napra be kell feküdnie a kismamának a kórházba, mivel a szakorvosok nem bíznak a házi vércukor tesztek eredményeiben.

Hihetetlen jó érzés, öröm és boldogság volt látni, hogy a kisbabánk az ultrahang vizsgálat ideje alatt hogyan ficánkolt! Keze-lába járt egyfolytában, mint a cséphadaró, lelkesen hadonászott. Szerintem jól érzi magát, azért ilyen aktív! Egészen hihetetlen volt látni, hogy egy alig 5 cm-es baba ennyire "kész": van keze-lába, hatalmas feje, nagy pocija, és mindent tud használni.

Ahogy közeledett a mai vizsgálat időpontja, egyre többször beszéltünk a férjemmel a babáról. Mindketten nagyon vártuk már, hogy egyrészt meglássuk őt, másrészt biztosak lehessünk abban, hogy jól van. Én már alig győztem kivárni, hogy valami jelet kapjak a babától, ezért megkértem a férjemet, hogy hallgassa meg a pocakomat, hátha valamilyen hang jön a méhem felől. És ráéreztem! A férjem már első alkalommal mondta, hogy határozott csobogást, pancsolás-szerű hangot hall. Közösen arra tippeltünk, hogy biztosan a magzatvízben lubickol a baba. A következő alkalommal pedig már nemcsak csobogást, hanem bugyborékolást is hallott! És lám, az ultrahang felvétel igazolta, hogy a gyermekünk igencsak aktív a magzatvízben.

A mai nap szava: ÖRÖM.

Csíkos Carnaroli     

2011. április 4.

A mai nap is erős émelygéssel telt, főleg a délelőtt. A legfurcsább jelenség, hogy a kitartó hányingerrel szimultán korog is a hasam, mert tényleg éhes vagyok. De az evés gondolatától is felfordul a gyomrom.

Dél körülre ma is kezdtem jobban érezni magam, meg is jött a kedvem, hogy a régóta dédelgetett zabpelyhes-csokis keksz receptjét elkészítsem az uramnak. Rajong a csokis kekszekért, és már számtalanszor megígértem neki, hogy készítek neki saját magam, minőségi alapanyagokból, mérgektől mentesen. Roppant gyorsan ment a tészta keverése és a sütés is, remélem, hogy ízleni fog neki.

Holnap fogorvoshoz megyek, egyrészt folytatnom kell a korábban abbahagyott kezeléseket, másrészt nagyon-nagyon érzékennyé váltak a fogaim, és a fogínyem is sokszor vérzik. Igen, ezek is hormonális okú tünetek. Eléggé tartok a kezeléstől, mert a múltkori híd felhelyezése után 2 hétig nagyon erős fájdalmam volt, napi fél marék fájdalomcsillapítóval bírtam csak ki. Egy másik híd még hátravan, és a jelen helyzetben nem túl szerencsés a sok gyógyszer fogyasztása.

Holnapután meg vérvételre kell mennem. Végre meglesz a toxoplasmosis, rubeola vizsgálata, valamint egyéb alapvizsgálatok (pl. vas szint, vércsoport stb.). A védőnő azt mondta, hogy az összes eredményre legalább 2 hetet kell várni. Az most olyan hosszúnak tűnik! 

A mai nappal a 9. hétbe léptem, bár úgy olvastam, hogy később fogják pontosítani a várandósság idejét egyéb - főként ultrahang - vizsgálatok eredményétől függően. Türelemmel várom a vizsgálatokat és az eredményeket, bár azon is gondolkodom, hogy befizetem magunkat magán-UH vizsgálatra, csakhogy megnyugodjak, hogy minden rendben van a babával.

Csíkos Carnaroli

2011. március 31.

Hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára bejegyzést írtam. Ez alatt az idő alatt sok minden történt, és csak érlelődtek bennem a megosztásra szánt gondolatok.

Kezdem megtapasztalni a várandósság rögvaló tényeit, én sem vagyok más, mint más.

1. Hányás, émelygés

Igen, a reggeli hányás és rosszullét utolért. Kedden reggel kora hajnalban keltettem az uramat, reggelit készítettem neki, becsomagoltam az ebédjét, és közben kigondoltam, hogy fehérjében gazdag sonkás tojásrántottát készítek magamnak. Megtettem az előkészületeket, apróra felvágtam a házi füstölt sonkát és elővettem két tojást. De valahogy nem akaródzott megsütni és megenni. Még mondtam is a férjemnek, hogy bár korog a gyomrom, mégis úgy érzem, nem menne le egy falat sem a torkomon. Így csak az ébredés után két órával sütöttem  meg a rántottát, és jóízűen megettem. A rántottához - a cukorbetegségem miatt - már évek óta nem eszem semmilyen péksüteményt, most sem ettem. 

Az asztaltól felállva elöblítettem a mosogatóban a két tányért. Ekkor nyílalt belém az érzés, hogy hánynom kell. Alig tettem meg a vécéig lévő pár lépést, máris viszontláttam a rántottát... Még szerencse, hogy nem volt mélyen az étel, és nem túl sok gyomorsav jött fel vele. Egészen kora délutánig émelyegtem, a vizet is csak apró kortyokban tudtam meginni. És azóta minden reggel nehezen indul. Megfogadtam azonban idősebb nőtársaim és a netes közösség tanácsait, ébredéskor még vízszintes állapotban bekapok pár falat ételt (igen, este oda kell készíteni). Így azóta csak az émelygés fogad reggel, hányás több nem volt.

2. Ijesztő görcsök

Nem elég, hogy kezdtem elveszteni a hányás miatt a "különlegességembe" vetett hitet, aznap újabb rossz élményt éltem át. Gyaloglás közben hirtelen enyhe fájdalmat éreztem. Nem olyat, mint az eddig megszokottak, más érzés volt ez. Egyből az eszembe villant, hogy a vetélés egyik jele az erős, az alhas középső részén érzékelhető premenstruációshoz hasonló görcs. Ez vajon az volt? Komolyan megijedtem. Mivel menzesz előtt nem szoktam görcsölni, így nem tudom, mit is kellene éreznem. Éppen ezért óvatosan sarkon fordultam, és hazafelé vettem az irányt. A délután és az este enyhe és apró, fokozatosan mérséklődő görcsök kíséretében telt el. Ami legjobban fájt, az a keresztcsontomba (sugárzó?) fájdalom volt. Pihentem, amennyit csak tudtam.

A görcs arra jó volt, hogy megijesszen: komolyabban kell venni az orvosok tanácsát, az első harmadban tényleg sokat kell pihenni, akár feküdni is. A babának jól meg kell tapadnia a méhfalon, nem szabad hajszolni magunkat.

3. Böfögés, továbbra is

Egy korábbi bejegyzésben már említettem, a böfögés a várandósságom velejárója lett. Utánaolvasva a szakirodalomnak meg kellett állapítanom magamban, ezzel sem vagyok egyedül. Étkezés után maratoni, akár több perces konstans böfögés lesz rajtam úrrá, kiváltképp, ha evés után eldőlök az ágyon.

Arra rájöttem, hogy étkezés után jobb kerülni a vízszintes pozíciót egy darabig, amúgy is elég illetlenül tud viselkedni az ember lánya. Valószínűsítem, hogy ennek az az oka, hogy a növekvő és helyezkedő méhem kissé nyomja a beleimen keresztül a gyomromat. A többiek nem biztattak: a folyamat az idő előrehaladtával és a baba növekedésével egyre rosszabb lesz.

4. Nő a pocak

Talán a szigorúan vett diabéteszes diétámnak köszönhetem, hogy az elmúlt egy hónapban kb. 2 kg-t fogytam. A háziorvosom kifejezetten örül ennek, hiszen sosem tartoztam az XS-es lányok közé, van rajtam tartalék bőven. A karom és az arcom szemmel láthatóan vékonyabb lett, a karóra átfordul a csuklómon, a jegygyűrűm kezd lecsúszni. Ellenben a hasam! Egyre nagyobb, pedig még csak 8 hetes vagyok, egyáltalán nem kellene látszódnia semminek.

A családunk egyik főszakács ismerőse anyukámat megkérdezte pár hete, hogy nem vagyok-e terhes, mivel ő annak lát. Ennyit arról, hogy kb. a 20. hétig nem nagyon lehet észrevenni a gömbölyödést.

A farmeromat már hetek óta nem tudom begombolni, sőt, már a kényelmes szövetnadrágom is kezd szorítani, ha leülök benne. A testem egyre aránytalanabb.

Voltam három kismama boltban is, azonban csak egy tréningnadrágot tudtam venni magamnak. Az üzletekben is úgy gondolják, csak a 40 kg-os nők esnek teherbe, az XL-esekkel ilyen nem esik meg.

5. Feledékenység

Az eddig leírt kellemetlen tünetek ellenére legfrusztrálóbban a villámgyors szellemi leépülésem hat rám. Bár azt olvastam, hogy a hormonális változások némiképp indokolják a szétszórtságot és feledékenységet, rám ezek a hormonok fokozottabban hatnak. Erőm és kedves sincsen leírni az ezen a héten megtapasztalt megalázó hanyatlásom mérföldköveit. Elég legyen az, hogy én, aki eddig nagyfokú precizitást, összeszedettséget és kiváló memóriát igénylő pályán dolgoztam, a pöttyös könyvek hősnőit megszégyenítő Cinikévé változtam. Pl. az egyetlen táskámat elhagytam egy hosszabb vidéki út előtt, és csak akkor jutott eszembe, amikor megérkeztem a célállomásra. Vagy: elmentem az ügyfelemhez aláíratni a szükséges iratokat, de azokat nem vittem magammal. A teli bevásárlószatyrot bent felejtem a munkahelyemen.

Nem tudom mi ennek az oka, célja. Talán a természet ezzel is arra akarja rávenni a várandósokat, hogy lassítsanak, csak magukkal (a babával) foglalkozzanak, mert más úgy sem megy. Vagy ha megy is, jóval alacsonyabb színvonalon. 

Csíkos Carnaroli

2011. március 22.

Tegnap voltam újabb ultrahangon, a baba - hivatalosan embrió - 7 hetes, és jó a szívműködése. Nagyon-nagyon örültem!!!

Ma reggel extra kényelmesen keltem fel. Miután a férjem hajnali hatkor munkába indult, visszabújtam az ágyba, és fél órát olvastam. Tolsztoj Feltámadását olvasom, kb. a harmadánál tartok. Utána negyed órát szundikáltam, majd indultam zuhanyozni.

Biztosan a jó idő teszi, de kedvem támadt "kicsípni" magamat. Az örökké kócos és rendezetlen hajamat egészen jól beszárítottam, a szempillámat kifestettem, fekete harisnyát húztam fekete szoknyával és fehér felsővel. Már idejét sem tudom, mikor volt rajtam utoljára magas sarkú tavaszi cipő. A ritka alkalmak egyike: elégedett voltam a tükörképemmel.

Most kerek minden. Az uramat bolognai spagettivel várom majd haza. Jó lenne ma hamarabb befejezni a munkát, olyan gyönyörű az idő, hogy vétek a számítógép előtt kuksolni.

Csíkos Carnaroli

2011. március 12.

Ma egy hónapja, hogy elveszítettem Huba kutyát. Gyönyörű, okos, hatalmas német juhászkutya volt. Tíz és fél évet élt velünk, ő tényleg a családunk tagja volt, még az unokatestvéreim is megsiratták.

Pont február elsején mondtam a férjemnek, hogy nemsokára vége a télnek, Huba azért milyen jól bírja, most már kihúzzuk együtt ezt a telet. December elején észrevettem ugyanis egyik éjjel, hogy Huba reszketett a házában, és úgy döntöttünk, hogy éjszakára beengedjük a mosókonyhába. A kedvenc szivacsát is bekészítettük neki, és vacsora után minden este örömmel gömbölyödött rá.

Aztán február negyedikén délután nem tudott lábra állni. Súlyos diszpláziája volt egészen kicsi kora óta, szóval egész életében gyengébb volt a hátsó lába. Rettenetesen megrémültem, mert tudtam, hogy ha nem tud már felállni, akkor nem szabad szenvedni hagyni. A bátyámék hoztak az állatorvostól szteroidos gyógyszert, három napig lökésszerűen nagy dózisban kapta, és hála Istennek, rengeteget javult az állapota, ismét fel tudott állni és járni.

Folytattuk a szteroidos kúrát, de visszaesett. Jutalomfalattal még el tudtam csalogatni az udvar hátsó részébe, ahol elvégezte a dolgát, de magától már nem nagyon kelt fel. 11-én megbeszéltük a családdal, hogy nem hagyjuk tovább szenvedni Hubát, másnap elaltatjuk. Pénteken még a kedvenc vacsoráját késztettem, amit az állapotához képest lelkesen és örömmel habzsolt be: barna rizsből májas rizottót készítettem, és amikor forró volt, két tojást elkevertem benne.

Február 12-én reggel a mosókonyhából nem tudott kijönni, fel sem tudott állni. A hasa napok óta egyre nagyobbra nőtt, teljesen felpuffadt, magas láza volt, és a könyökén lévő felfekvés feldagadt, vérzett. Iszonyatosan szenvedett a kiskutyám. Délután tudott kijönni a doktornő. Nagy szakértelemmel, tapintattal és őszinte együttérzéssel végezte a dolgát. Hubi kb. 60 kg volt, de csak 100 kg-os altatótól állt meg a szíve. Két injekciót kapott a mancsába, hármat a szívébe, mert nagyon gyenge volt már a vérkeringése. Erős, bátor, hűséges szíve volt. Nagyon jó kutya volt, és őszintén szerette mindegyikünket.

Amikor már meghalt, a doktornő a hatalmas pocakjából mintát vett, véres folyadékkal volt feltelve, azért nőtt meg olyan óriásira, valószínűleg valamilyen daganatos megbetegedése is lehetett.

Azt hiszem, egyszer muszáj volt leírnom, hogyan halt meg Huba kutya. De többet nem nagyon szeretnék erről beszélni vagy erre gondolni. Túlságosan felzaklat. És sokkal inkább arra kell törekednem, hogy az életvidám, egészséges, játékos Hubát őrizzem meg az emlékezetemben. Mert ő olyan volt. Úgy élte le az életét közöttünk, hogy nem is voltunk tudatában annak, hogy ilyen hamar elveszíthetjük őt. A megrágcsált kézilabdájával együtt temettük el őt.

A férjem - aki már veszített el korábban saját kutyát - azt mondta, hogy minden kutya a mennybe jut. Remélem, én is oda kerülök, mert nagyon szeretném visszakapni őt.

Nyugodjál békében, Huba kutya, már biztosan az égi vadászmezőkön futkározol!

Élt: 2000. július 15. - 2011. február 12.

Csíkos Carnaroli

2011. március 11.

Tényleg nagyon boldog vagyok, hogy babát várunk a férjemmel, és hirtelen annyi minden teendő szakadt a nyakamba, hogy nem volt erőm a blogra koncentrálni. Ma péntek van, előttünk a négy napos ünnep, bár sok mindent tervezek, mégis felszabadító érzés, hogy nem a megszokott mederben zajlanak majd a napok.

Azt hiszem, jobban szeretem a csütörtök estét és a pénteket, mint magát a hétvégét. Ilyenkor mindig valamilyen mámorító érzés kerít a hatalmába, hogy a hétvégén bármi megtörténhet, elutazhatunk, befejezhetem a régen elkezdett munkákat stb. A lehetőség, a potenciál öröme. Hogy ekkor még elhiszem, hogy megtehetem, hogy meg tudom tenni. Aztán a hétvégén kiderül, hogy mindent nem lehet befejezni, hogy jobban esik lustálkodni, mint tevékenykedni, és vasárnap délutánra kiteljesedik a lelkiismeret-furdalásom. Hogy elszalasztottam, hogy ellustálkodtam, hogy eltötyörögtem mindent...

Végre javult az idő, süt a nap, igazi olasz "azzurro-kék" az ég, és ma reggel hallottam először, hogy a madarak milyen erőteljesen csipognak, dalolnak, fütyürésznek. Szeretem. Lehet, hogy a hétvégén megengedek magamnak egy koffeinmentes kávét kis tejhabbal: jól esne nagyon egy kis kényeztetés. A férjem fedezte fel, hogy ha a tejes dobozban felrázza a maradék tejet, akkor hihetetlenül erős habja képződik, mellyel cappuccino-hangulatot tudunk idézni. De nem mindegyik tejből lehet kemény habot készíteni, és az sem mindegy, hogy a zárt dobozban milyen a tej és a levegő aránya. És fontos, hogy nem szabad túl sokáig sem rázni, mert akkor összeesik a hab. Egyszerű kémia ez is, kötésekről és szerkezetekről szól.

Azt tervezem, hogy holnap elmegyek a piacra, és vásárolok egy szép, aranysárga, házi csirkét. A mellét megsütöm sütőben burgonyával együtt, a maradékból meg egy kis pörköltet készítek hosszú lével, barna rizzsel. Szombatra és vasárnapra meg is van az ennivaló. Gondolkodom még a gombalevesen, tökfőzeléken és a carbonara spagettin is.

A múlt héten anyukán készített gombalevest két csomag fagyasztott vargányából - fenséges volt! Annyira zamatos, ízes, ízletes a vargánya, hogy el is ment a kedvem a termesztett csiperkétől. Viszont a tököt csak megpirítanám, fűszerezném, és habarás nélkül enném. Úúú, egyre éhesebb vagyok.

A carbonara spagettit meg friss tésztából készíteném Gary Rhodes receptje szerint. Tejszín nélkül, csak tojással. Fenséges. A férjem nagyon szereti. Bár pecorino romano helyett parmezán kerül bele.

Ultrahangra csak március 21-én kell mennem legközelebb, remélem, mindent rendben találnak az orvosok. Addig is szedem a vitaminokat, vigyázok magamra, és igyekszem nem stresszelni. Ha szép idő lesz, talán ellátogatunk  valamelyik március 15-i rendezvényre, vagy csak megnézzük a televízióban az ünnepi megemlékezést. Elő is készítem a kokárdákat.

Csíkos Carnaroli

2011. március 2.

A férjem azt javasolta, hogy írjam le részletesen azokat a tüneteket, melyeket újnak, szokatlannak, azaz a várandósággal összefüggőnek vélek. Íme néhány:

- fájnak a medencém csontjai, főleg este;

- bár még egyáltalán nincs pocakom, kényelmetlen a lehajolás;

- a több órás egy helyben ülés nagyon kényelmetlen, viszont jól esik a séta és a nyújtózás (főleg az ágyon fekve);

- szinte minden étkezés után perceken belül böfögni kezdek;

- a legjellemzőbb pedig az alhasi rész feszítő érzése.

Mivel az első harmadban vagyunk (mint egy jó kis hokimeccsen), eléggé vigyáznom kell magunkra. Mivel alapból magas a vérnyomásom születésem óta, új gyógyszert kaptam, és óránként mérem a vérnyomásom. Eddig, hála Istennek, minden rendben!

Talán komolyabb gond jelenleg, hogy a vércukor szintet csökkentő gyógyszert nem szedhetem, és úgy néz ki, hogy az első trimeszterben nem is nagyon kaphatok helyette semmilyen készítményt. És hiába tartom a szigorú diétát, soha nem sikerül 6 mmol/L szint alá kúsznia a vércukrom értékének. A reggeli, üres gyomros érték inkább 6,8 - 7,5 között mozog, mely magas. A táplálkozásról és a szénhidrát problematikájáról órákat tudok beszélni, lehet, hogy erről írok majd egy külön posztot.

Csak még egy záró gondolat: azért néha rám tör az iszonyatos aggódás, hogy mi van, ha gond van a babával. Ilyenkor két vigasztalóm van, melyek megnyugtatnak. Az egyik, hogy minden reggel mérem a nyelv alatti ébredési hőmérsékletemet, mely eddig szépen tartja az emelkedett szintet. (Ha vetélés lenne, akkor lezuhanna a testhő bizonyos hormonok hiányában.)

A másik nagy vigasztalóm a múlt vasárnapi, február 27-i evangélium üzenete:

"Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél? Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával képes az életkorához egyetlen könyöknyit hozzátenni? És a ruha miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak és nem fonnak; mégis, mondom nektek: még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha pedig a mezei füvet, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így felöltözteti, nem sokkal inkább titeket, kishitűek? Ne aggódjatok tehát és ne mondogassátok: "Mit együnk?'', vagy: "Mit igyunk?'', vagy: "Mibe öltözködjünk?'' Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja." (Mt 6,24-34)

Talán minden kismamának ezt az idézetet kellene megkapnia a terhesgondozási könyve mellé.

Csíkos Carnaroli

2011. március 1.

Már harmadik éve nem jött össze a baba. A férjemmel kitartóan jártunk orvosokhoz, míg nála minden rendben volt, addig az én leleteim borzolták az orvostársadalom tagjainak idegeit. "Maga ilyen értékekkel nem is lehetne életben!" - hangzott el többször a kezelőorvosaim szájából.

Oké, kitartás, semmi stressz, majd összejön, nem kell aggódni... Folyton ezt mantráztam magamban. Aztán egyszer csak betelt a pohár, otthagytam a budapesti belvárosi professzor méregdrága - ellenben dohányfüstös - magánrendelését, és pár hónap szünetet tartottam. Nem tömtem magamba marék számra a hormonokat, nem is nagyon foglalkoztam a "baba-projekttel". Azért kerestem egy másik orvost, és kezdtem elölről futni a köröket: vérvételek, ultrahangok stb... 

A múlt pénteki ultrahangon a doktor alaposan megnézte a lehetséges petefészek-cisztát, majd furcsállotta, hogy milyen vastag a méh nyálkahártyája. Kérdezte, hogy nem végeztem-e otthon terhességi tesztet. "Ember, három éve nincs peteérésem, papírom is van róla, minek teszteljek?" - gondoltam magamban. A doktor rázoomolt a nyálkahártyára, és a fekete-fehér izgő-mozgó pöttyök között erőteljesen látni vélt valamit. Aztán kikapcsolta a gépet, és elküldött vérvételre, hogy kiderüljön, terhes vagyok-e.

Persze mi rohantunk tesztet csinálni, és meg is jelent 3 év várakozás után a két csík! Két csík!!!!! Aztán hétfőn vérvétel, és teljes a bizonyosság, kb. 6-7 hetes a baba! Még most sem tudom felfogni, hogy ennyire váratlanul az esélytelen és lenézett meddő nők sorából a büszke pocakos kismamák táborába léptem elő. Olyan, mintha a moslék kihordó kézilányt hirtelen Michelin-csillagos szakácsnak neveznék ki! Óriási!

P. s. A férjem múlt éjjel megkérdezte, hogy nem szeretnék-e blogot írni. "Á, tele a net kismamás blogokkal, minek írjak?" - válaszoltam. Aztán mégis belevágtam. Bár biztos vagyok abban, hogy a férjemen kívül más nem olvassa majd, de sebaj, jobb is így, tisztában vagyok a célközönség természetével!

Csíkos Carnaroli